Bio Abc és Büfé - Győr

Grapefruit

Grapefruit

 

A citrusfélék egyik legelőnyösebb tulajdonsága magas C-vitamin-tartalmukban rejlik, ami sokkal hatásosabb, mint a tablettákban adagolt vitamin. Szentgyörgyi Albert szerint azért, mert e gyümölcsfajtában bioflavonoidokkal együtt fordul elő, és ezek jelenlétében tartósabban, fokozottabban hat.

Immunrendszerünk téli karbantartásakor már a fentiek miatt sem nélkülözhetőek e gyümölcsök, de egyéb kedvező tulajdonságuk miatt a tavasz beköszöntével is érdemes fogyasztani őket. Ezúttal a citrancs, elterjedtebb nevén a grapefruit áldásos hatásaival ismerkedhetünk meg.

A magyarosított nevű citrancs a citrusfélék családjának legfiatalabb tagja, rózsaszínű és piros belsejű fajtáját ismerjük, melyek íze erősen hasonlatos egymáshoz, mindkettő savanykásan keserű. Már korábban is ismert volt, hogy fokozza néhány általános használatban lévő gyógyszer, így vérnyomáscsökkentő szer, nyugtató, immunszupressziós szer hatását, de egyes szakértők szerint önmagában is gyógyító hatással bír.

Hasznát veszik például fogyókúrázók, kiegészítőként ugyanis felgyorsítja, hatásosabbá teszi a felesleges kilókkal való küzdelmet. Hatása egyrészt a grapefruit rostok rendkívül magas folyadékfelvevő képességén alapul, mivel azok a folyadék hatására a gyomorban megduzzadva teltségérzetet keltenek. Másrészt képes a zsírok, az állati zsírok lebontására, ily módon koleszterinszintre is kedvező befolyással bír.

A máj méregtelenítő szerepe köztudott, nos a grapefruit májtisztító hatását is kiemelik a természetgyógyászok, mégpedig a nem mindenki által kedvelt kesernyés íznek tulajdonítva azt. A máj megtisztításával a káliumban dús gyümölcs a vérünket is megszabadítja a lerakódástól. A savas vért lúgosabbá teszi, így az egész szervezet a gyógyulás útjára lép. A citrancs hat a szív működésére, a vérnyomás csökkentésében is szerepet játszik

A grapefruit bioflavonjai között hesperidint és rutént is tartalmaz. Ezek az anyagok közvetlenül a sárga héja alatt vannak, a fehér részben, és elősegítik a kapilláris erek regenerálódását. Ezeknek az ereknek a károsodása, eldugulása először a veséken érezteti hatását, ezért a gyümölcs rendszeres fogyasztása a vesékre és a húgyutakra is jó hatással van.

Ha tisztítókúránk alkalmával grapefruitot is fogyasztunk, igyuk a gyümölcs levét. Ha nagyon savanyú, hígíthatjuk vízzel, de sohase tegyünk bele cukrot, vagy mézet.

Az azóta végzett kutatások nyomán a magból ma már kivonatot készítenek melynek felhasználási területe igen széles.

Hatóanyagai elpusztítják a kórokozók citoplazmájának membránját, a klinikai vizsgálatok szerint 800-féle vírus és baktérium, körülbelül 100-fajta gomba, és bizonyos paraziták ellen is hatékonyak, mégpedig úgy, hogy az emberi szervezetet eközben nem károsítják. Mellékhatást csak az okozhat, ha a megengedett adagot négyezerszeresen túllépi valaki. Sikeresen alkalmazzák már gyomor- és bélpanaszok esetén, torok, orrfülfertőzések, különböző gombás megbetegedések kezelésére, de hatásos a fogínygyulladás és a hüvelyfertőzés gyógyításában is.

A kivonatot sok kórházban (elsősorban az USA-ban) fertőtlenítőszerekhez keverve hasznosítják, és mivel környezetet károsító összetevőt nem tartalmaz nagy jövőt jósolnak neki a babaápolásban (cumi és játékok fertőtlenítése) és a sebgyógyításban (rovarcsípés, horzsolások, karcolások) egyaránt.

Citrom

Citrom
(Citrus × limon)

 

A citrom a citrus nemzetség egy növényfaja. Déligyümölcs és egyben fűszer is. A perzsák már az időszámításunk kezdete előtt is termesztettek citromot. Arab kereskedők hozták be Európába, ahol csak nyolcszáz éve honosodott meg.

A citromsav természetes savként kettős hatást fejt ki a szervezetben, mintegy szabályozza azt. A feleslegesen bekerült ásványi anyagokat, sókat, bomlástermékeket oldja, kivételes újjáépítő (regeneráló) tulajdonságánál fogva a hiányzó szerves sókat pedig pótolja, segít azokat megkötni. A benne található tápanyagok és aktív összetevők: C-, némi B- és E-vitamin, kálium, magnézium, kalcium, foszfor, réz, cink, vas, mangán, bioflavonoidok, limonén, germánium és gyanta.

Antibakteriális hatású, antioxidáns, antiallergén, csökkenti a koleszterinszintet, segít megőrizni a szív, az idegek és az izomszövetek egészségét, valamint segíti a zsírok bontását is.

Bioflavon-tartalma vértisztító hatású, és regenerálja is a véredényeket. Bélféreghajtó és puffadásgátló hatása is van. A citromlé fokozza a nyálelválasztást és csillapítja a szomjúságot.
A citromlé hígítva is elpusztítja a
kolera-, a diftéria- és a tífuszbaktériumokat. Szinte nincs olyan betegség vagy gyengeségi állapot, amin a citrom ne segítene. A bőrnek is elsőrendű fiatalítója és regenerálója; megelőzi a kopaszságot, erősíti a fejbőrt, a hajhagymákat.

Mind héja, mind leve jól használható gyümölcslevesek, kompótok, turmix italok, rizsételek, puncsok, szószok, hidegtálak stb. ízesítésére.

 

A boltokban általánosan kapható citromot éretlenül szedik le, és utóérlelő vegyszerekkel kezelik, mely miatt a konvencionális citrom héjának fogyasztása meglehetősen kockázatos lehet. Egészsége védelmében, fogyasszon Ön is ökológiai gazdálkodásból származó citromot.

 

Banán

Banán
(Musa x paradisiaca)

 

A banán a trópusokon elterjedt és termesztett lágy szárú, bár gyakran fatermetű növény. Évente 50–70 kg keményítőben gazdag, utóérő gyümölcsöt hoz (tulajdonképpen áltermés). Vadon termő változatának gyümölcsében nagy, kemény magok találhatók, azonban a termesztett triploid változat magtalan. Magok hiányában sarjaztatással, vegetatív módon szaporítják, ezért a termesztett banánok egy-egy közös ős klónjai, az így kialakuló monokultúrák betegségekkel szembeni ellenálló képessége elmarad a vad ősökétől.

A banán könnyen emészthető, ezért kisbabáknak is adható, a gyomorból körülbelül 110 perc alatt kiürül. Kedvező arányban tartalmaz: A-, U-, E-vitamint, vasat, rezet, jódot, kalciumot, mangánt és foszfort. Antacid-hatása által megvéd a gyomorfekélytől, továbbá stimulálja a sejtburjánzást, így megvastagítja a gyomor nyálkahártyáját és megvéd a gyomorsavtól. 
A banán gazdag a pektin nevű, vízben oldódó rostban is, ezáltal jótékony hatással van az emésztésünkre és könnyít a székrekedésen. Ebben a gyümölcsben rövid láncú zsíros savak is vannak, amik tovább javítják a tápanyag-felszívódást.               
Magas kalória tartalma miatt fogyókúrázóknak nem ajánlott.

Végül a banán a legideálisabb harapnivaló egy fárasztó nap után. Cukortartalma hamar normalizálja a vércukorszintünket és energiával tölt el. A banánt fogyaszthatjuk magában, salátaként, egészséges italként vagy főzelék összetevőjeként, minden korosztály számára ideális táplálék.

Avokádó

Avokádó
(Persea americana)

 

Az avokádó a babérfélék családjába tatozó, örözkzöld, 10–20 m magas fa. Közép-Amerikában őshonos, azonban a 18. század vége óta a trópusi, szubtrópusi és mediterrán vidékeken világszerte termesztik.

Az avokádó telítetlen zsírsavakban gazdag, B-, C-, E- és A-vitamint tartalmaz. Az érett gyümölcsben kálium, foszfor, vas, nátrium, valamint kalcium és magnézium is megtalálható. Jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, vitamintartalmának köszönhetően pedig kitűnő antioxidáns. Többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. B-vitaminjai segítik az agysejtek alváshormon- (melatonin-) termelését. Csekély cukortartalma miatt a cukorbetegek számára is értékes, tápláló termés.

Az érett termésekből jól eltartható olajat préselnek, amit a kozmetikai iparban és étkezési célokra is használnak. Magas olajtartalmánál fogva kiválóan alkalmas a kiszáradt bőr ápolására. Általában érzékeny bőrre alkalmazzák. Segíti az ekcéma megelőző és tüneti kezelését. Jótékonyan hat az arthritises (ízületi) fájdalmakra, csökkenti a koleszterinszintet. A gyümölcs magjából gyógyszirupot állítanak elő, amely alkalmas reumatikus fájdalmak enyhítésére.

Az avokadót általában nyersen fogyasztják. Pirítós kenyérre, kevés citromlével, fokhagymával és sóval kiváló eledel, de salátaként is közkedvelt táplálék. Másik közkedvelt eledel a tonhalas avokádó. A mexikóiak mártást is készítenek belőle.